Legyél egészséges!

“Az orvos kezel, a természet gyógyít.” (Hippokratesz)

Feedek
Megosztás

Gondolataid befolyásolják a tested egészségét!

 

A test és gondolataink között több fontos összefüggés van, mint gondolnánk!


 

A testünk agyunk végrehajtó része, amely elvégzi a kiadott utasításokat, anélkül, hogy különbséget tenne az automatikus és a tudatosan meghozott parancsok között. Azonban érdemes figyelni arra, hogy a rossz, negatív gondolatok megbetegíthetik a szervezetet, míg a pozitív tartalmú gondolatok, ötletek jót tesznek a test működésének, felvirágoztatva minden funkciót. Így tehát kijelenthető, hogy

az egészség megőrzése, illetve a betegségek keletkezése szoros összefüggésben van a gondolatokkal.

A félelem nagyon veszélyes lehet, úgy terítheti le az embert, akárcsak egy golyó, amelyet valaki belénk lő. A legtöbb betegség valamilyen félelem-forrásból ered. Az idegesség, aggódás az egész testet megbénítja, görcsben tartja, a zavaros gondolatok meg az idegrendszerre vannak rossz hatással.

A pozitív, életvidám gondolatok hozzájárulnak a szervezet egészségéhez.

A test nem más, mint egy eszköz, amely a megszületendő gondolatoknak engedelmeskedik. Ha a gondolatok tiszták, pozitívak, akkor egészségesek maradunk. Viszont ha csak a rosszról, a negatív érzések által szült gondolatok születnek meg a fejünkben, akkor nagy az esélye, hogy idővel betegség alakulhat ki a szervezetünkben.

Ha egészséges testben szeretnénk élni, óvjuk gondolatainkat a káros hatásoktól. Egy ránc nélküli arc a bizonyíték arra, hogy az illető pozitív gondolatok közt éli az életét, míg a ráncos ember tele van kétségekkel, dühvel, irigységgel, elégedetlenséggel, ártó gondolatokkal.

Ahhoz, hogy testünk megfelelően működjön, nem csak egészséges ételekre, tiszta vízre, tiszta levegőre és napfényre van szükségünk, hanem egészséges, pozitív, nyugodt gondolatokra is.

A pozitív, jókedvű gondolatoknál nem létezik jobb orvosság, hiszen ez minden betegséget kiűz az életünkből, és elhozza számunkra a lelki békét, harmóniát, ami ma már egyre ritkább kincs.

 

forrás: http://filantropikum.com

Egy csodanövény, ami kiváltja az antibiotikumokat

 

Kerti sarkantyúka a  gyógynövény


A würzburgi egyetem szakembereinek döntése alapján a kerti sarkantyúka lett a 2013-as esztendő gyógynövénye Németországban. A növény – latin nevén Tropaeolum majus – baktériumok, vírusok, gombák szaporodását gátló, valamint a vérkeringést serkentő hatásának köszönheti az elismerést.

A rikító sárga, illetve narancssárga virágú kúszónövény fogyasztása részben helyettesítheti antibiotikumok szedését, ezáltal pedig csökkenti a gyógyszerrel szembeni rezisztencia kialakulásának az esélyét – indokolták döntésüket a német szakemberek. Tormagyökérrel együtt fogyasztva a sarkantyúka sikerrel alkalmazható arcüreggyulladás, hörghurut és hólyaghurut kezelésére is.
A kerti sarkantyúka mustárolajat, – egyfajta növényi antibiotikumot – illóolajokat, káliumot és olajat tartalmaz. A magjában lévő antibiotikum a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszerveket megtámadó baktériumokat. A növénynek minden föld feletti része ehető: leveleit pikáns, fűszeres ízük miatt salátaadalékként használják. A virág íze az édes borséra, illetve a retekére emlékeztet: sajtokkal, salátákkal együtt fogyasztják. Ecetes-sós lében tartósított virágbimbóinak az íze a kapribogyóéra emlékeztet. Fogyasztani csak nyersen ajánlott, ugyanis sütve-főzve vagy szárítva elvész az aromája.
A keresztesvirágúak rendjén belül a sarkantyúkafélék családjába tartozó egynyári növény Peruból került Európába. Nemcsak gyógyhatása miatt hasznos. Joggal nevezik a kertek álomvirágának, mert gondozást alig igényel: magjait elszórva minden évben újra kihajt. Gyümölcsfák törzse köré vetve távol tartja a vértetveket, emellett a paradicsomot és a burgonyát is védi a kártevőktől.
Johannes Gottfried Mayer, a würzburgi egyetem botanikusa szerint Németországban ma még nem értékelik kellően a kerti sarkantyúkát mint gyógynövényt. “Ezt a növényt szinte mindenki ismeri, hiszen csaknem minden kertben ott virít. Ezért sokan úgy gondolják, hogy valamilyen közönséges növénnyel van dolguk, pedig erről szó sincs” – vélte Mayer.
Magyarországon a parasztházak kertjeiben egykor általánosan elterjedt dísznövény volt. Virágai lehetnek aprók, nagyok, szimplák vagy teltek. Hagyományosan sárgák vagy narancsszínűek, de újabban egyre több színváltozat ismert: vörös, rózsaszín, vagy akár kétszínű is. Magját április közepén vetik, a növény májustól októberig folyamatosan virágzik. Szegélynövényként, balkonládába vagy kosárba ültetve is gyönyörű látvány.
forrás: egeszsegter.hu

 

Természetes antibiotikum és csodaszer a Propolisz

A propolisz gyógyhatását az emberiség a legrégibb idők óta ismeri. Már a dinoszauruszok korában is (kb. 60 millió évvel ezelőtt) létezett, mivel a méhek ennyi ideje élnek a földön.

 

A propolisz vagy méhszurok olyan gyantás, ragacsos anyag, amelyet a dolgozó méhek a kaptár védelmére, a betolakodó baktériumok és egyéb kórokozók ellen gyűjtenek. Ragadós, sárgásbarna, kellemes illatú anyag, melyet a fák rügyeiről, fiatal ágairól, levélnyeleiről gyűjtenek be a méhek, átalakítják, azután a kaptárak tömítésére és fertőtlenítésére használják. Ezeket a nedveket 20 C foknál melegebb napokon 10 és 12 óra között gyűjtik a méhek. A fő forrás a fekete nyár rügypikkelyein kiválasztódó enyves bevonat, de a propolisz számos összetevőjének sajátságait még nem ismerjük pontosan.

 

A képen látható a kaptár faláról lekapart ragacsos méhszurok reszelt formában is.

Arisztotelész „a fák könnyének” nevezte, s használta a gyógyászatban. A méhcsaládban számtalan méhecske él együtt, nincs a világon olyan nagy állattenyészet, ahol annyi állat élne együtt, mint egy méhkaptárban, mégis ritkák a járványok, mert a propolisz megvédi őket a káros mikroorganizmusoktól.

 

A propolisz összetétele kaptáronként, területenként és szezononként változik attól függően, hogy a méhek milyen jellegű gyantát találtak az adott területen. A propolisz kb. 200 féle anyag keveréke. Főbb komponensei: gyanták, balzsamok (50-60%), viaszok (10-30%), illóolajok (8-10%), valamint virágpor, vitaminok, nyomelemek.

 

Legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok. További fontos hatóanyagok: kalkonok, terpének, vitaminok (B1, B2, B6, C, E), aminosavak, enzimek, ásványi elemek (K, Na, Mg, Al, P, Si, Va, Co, S, N, Zn). Bizonyítottan tartalmaz ferulasavat, amitől baktériumölő és baktériumfejlődést gátló hatású (külsődleges felhasználás esetén).

 

A leggyakoribb formája a tinktúra, amely egy tömény alkoholos oldat. Sötétbarna színű, mézes-alkoholos illatú és ízű folyadék. Használható belsőleg (ecsetelésre vagy lenyelve) és külsőleg is. Limonádéba, vízbe, kockacukorra, teába vagy egy kanál mézre csepegtessük. Fogyasztása nemcsak kellemes, üdítő érzetet kelt, hanem hasznos is. A propolisztinktúra adagja naponta kétszer (reggel és este lefekvés előtt) 15-20 csepp. Főként antibakteriális, gomba- és vírusölő, valamint gyulladásgátló hatását fejti ki ilyen formában (légúti, húgyúti betegségek, fertőzések, influenza, gyomorfekély stb.) Ezenkívül fokozza a sejtlégzést, daganatellenes, fájdalomcsillapító, növeli a sugártűrő képességet, semlegesíti a mérgeket, vérnyomáscsökkentő, élénkítő hatású, és növeli a szervezet ellenálló képességét. Készítenek propoliszos kenőcsöt is.

 

Általános jó hatással van minden szervrendszerünkre, sejtjeinkre is. Öregedést gátló, regeneráló, tisztító hatása van. A természetes bélflórát nem károsítja, ellenjavallata nincs. Használata csak propolisz-allergiásokra veszélyes. Szinte hihetetlen, milyen hatásosan csillapít bizonyos fájdalmakat, a hatása vetekszik a fájdalomcsillapítókéval.

 

Külsőleg használhatjuk nehezen gyógyuló sebek, nyálkahártya- és bőrgyulladások kezelésére, horzsolásokra, vágásokra, más bőrproblémákra, ízületi fájdalmakra és gyulladásokra, erős baktériumölő és hámgyógyító hatása van. Újraépíti a sebek által károsodott szöveteket, vágások, égések, fagyás esetében, és nagyon hatásos az operációs sebek hegesedés nélküli gyógyításában (szinte nyomtalan gyógyulás).

 

propolisz tinktúra növeli a fizikai ellenállást, megelőzi a fáradtságot és a stresszt. Belsőleg légúti betegségekben, a húgyutak fertőzései, a prosztata- és a fültőmirigy gyulladásai ellen is sikerrel alkalmazzák. A hajszálérrendszerre értágító, vérnyomásszabályzó, baktérium-szaporodást gátló, frissítő. Rendszeres fogyasztása az általános szervezeti ellenálló képességet magas szinten tartja. Torokfájás, meghűlés esetén tinktúrás meleg vízzel naponta többször gargalizáljunk. A szájban lévő sebeket ecsetelhetjük is. Sokan ajánlják impotenciára, más (nem lelki eredetű) szexuális problémákra, a propoliszon kívül magát a mézet is, férfiaknál akár a nemi szervbe masszírozva. Az orvostudomány a propolisz felhasználásával biztató eredményeket ér el a rákgyógyítás területén is.

 

A tinktúra alkalmazása

 

Eddig az alábbi megbetegedések gyógyításában bizonyult jónak:

•  Az összes belgyógyászati inflamidoknál, melyek lázas állapotokat idéznek elő a pácienseknél 3x naponta 30 cseppet.

 

•  A nők átmeneteiknél (klimakteriumnál) egy éven keresztül az elvárt átmenet előtt naponta 1x10 cseppet.

 

•  Prosztata gyulladásoknál naponta 1x30 cseppet.

 

•  Magas vérnyomásnál (hypertonia) naponta 1x30 cseppet gyógyulásig.

 

•  Vese- és májgyulladásnál jó eredménnyel használható, naponta 2x40 cseppet, 1 dl meleg vízben. Minden második nap kihagyandó. Gyógyulásig használjuk.

 

 

•  Anginánál, vagy katerális anginánál továbbá torokgyulladásnál, meghűlésnél szövődmények elkerülése céljából naponta 40 cseppet 2 dl meleg vízben megisszuk és többször naponta gargalizálunk.

 

•  Gyomor- és nyombélfekélyeknél 1 dl meleg tejben 40 csepp propolisz tinktúrát adunk és éhgyomorra megisszuk.

 

•  Tyúkszemek és bőrkeményedéseknél tinktúrába mártott vattacsomót a fájós helyre helyezzük lehetőleg alvás előtt. Többször ismételjük. Nappal szappanos szaliciles propoliszkenőcs alkalmazható. (Vigyázat: napokig a bőrkeményedés fokozottan fáj.)

 

•  Bőrdefektusoknál, melyek eltűrik az alkoholt, bedörzsöljük a megbetegedett helyeket tinktúrával. A defektek gyorsan eltűnnek. (Más esetben kenőcsöt alkalmazzunk.)

 

•  1 dl meleg vízbe 40-50 csepp propolisz tinktúrát csepegtetünk és ezzel az oldattal borotválás után arcunkat megmoshatjuk.

 

•  TBC-nél naponta 3x30 cseppet beveszünk és 2 x hetenként inhalálunk gőz fölött. Az inhaláláshoz 1 liter forró vízbe 100 csepp tinktúrát csepegtetünk.

 

•  Makacs köhögésre is nagyon ajánlott.

 

•  Lerészegedett embert úgy józanítunk ki, hogy megitatjuk 1 dl hideg vízzel, melybe 50 csepp tinktúrát teszünk.

 

•  Ujjak közötti penészmegbetegedéseknél tinktúrával bekenjük a megtámadt helyeket.

 

•  Gyomorfájdalmaknál megiszunk 1 dl meleg vizet, melybe 50 csepp tinktúrát csepegtetünk. A fájdalmak gyorsan elmúlnak. Ez az oldat bélparaziták ellen is eredményes, ha naponta 2 x éhgyomorra megisszuk.

 

•  Fogfájdalmaknál egy kis vattacsomócskát tinktúrába mártunk és a fájós fogra helyezzük. (Tiszta propolisz beteg fogínyre, fájós odvas fogra helyezve gyulladást gátló és fájdalomcsillapító hatást fejt ki.)

 

•  A tinktúra öreg sebre, felfekvéseknél használható, ha a helyet először megmossuk apróbojtorján főzettel és azután többször propolisztinktúrával bekenjük. Rövid idő után megszűnik a vizenyősség, mikor a fájdalmas felfekvéseket és sebeket meggyógyítja.

 

•  A tinktúra I. fokú égési sebekre is használható, ahol növényeredetű és szintetikus gyógyszerek nem érnek el eredményt.

 

•  Párologtatóba cseppentve az alkoholos tinktúra fertőtleníti, csírátlanítja a levegőt, légtisztító, frissítő hatású.

 

További változatainak felhasználása

 

•  Propolisztabletta: napi 3x1 tabletta szedése hatékony gyomor- és bélnyálkahártya gyulladás, gyomorfekély, hurut, hasmenés és aranyér esetén.

 

•  Propoliszos inhalátum: légúti fertőzések és tüdőasztma esetén 5-10 napon át alkalmazzuk. Még hatékonyabb, ha a propolisz tinktúrát gyógyteába (kamilla, hársvirág, bodzavirág vagy martilapu) keverjük.

 

•  Krém: bőrregeneráló, hámosító. Sebek, égési sérülések, fekélyek, gombás fertőzések, pattanások és egyéb bőrgyulladások esetén alkalmazható a propoliszos kenőcs.

 

•  Sampon: a propoliszos sampon serkenti a hajnövekedést.

 

•  Fogkrém, szájvíz: a szájüreg- és fogíny fertőtlenítő.

 

•  Kúp: aranyér, végbélberepedés esetén.

 

•  Hüvelygolyó, -labdacs: hüvelyi fertőzések, folyások, méhnyakkimaródás és daganatok esetén hatékony.

 

•  Balzsam: reumás betegségek esetén kiváló fájdalomcsillapító. Naponta kétszer kenjük be a fájós területet.

 

•  Habfürdő, spray, hintőpor: fertőtlenítő hatású propoliszos kozmetikumok.

 

forrás: http://egeszsegter.hu

Mit tartalmaz az édesburgonya levele?

A fák gyógyító ereje - ölelj meg egy fát...

A gabona, ami megakadályozza az érelmeszesedést és normalizálja a vérnyomást!

 

Nagyszüleink még naponta fogyasztották, mi maximum madáreleségként gondolunk rá, pedig Ázsiában és Afrikában ma is az alapélelmiszerek között szerepel… és ez nem véletlen! A kis gabonagolyók élettani hatásai csodálatosak a bennük lévő rengeteg ásványi anyag, nyomelem és vitamin miatt.

A köles több mint 10 000 évvel a rizs bevezetése előtt a kínaiak legfőbb terménye volt.

10 dkg köles összesen 550 mg kovasavat tartalmaz, ami egy szilícium-vegyület, fontos szerepet játszik a csontképzésben, a kötőszöveteink rugalmasságát és ellenálló erejét fokozza. Ezen kívül sok más ásványi anyagból is bőségesen tartalmaz ez a gabonaféle: vas, magnézium, foszfor, kálium, cink… és még sorolhatnánk.

Jótékony hatások:

- könnyen emészthető, az egyetlen lúgos vegyhatású gabona.
- a köles gyakorlatilag gluténmentes termék,

ENNEK ELLENÉRE

a kölesből készült termékeket csak akkor fogyaszthatják a lisztérzékenyek is, ha garantálni tudják, hogy a termékek semmilyen módon nem szennyeződhettek gluténnel!
- a magas kovasav tartalom eredménye a friss, sima bőr, ragyogóan egészséges és erős haj.
- mivel a kovasav növeli a szövetek rugalmasságát, érdemes rendszeresen fogyasztani a következő betegségek bármelyikében szenvedőknek: a kötőszöveti gyengeség, visszeresség, aranyér, porckorong sérülések, tartási problémák, vérellátási zavarok, szédülés, fáradtság, ekcéma, ízületi sérülések, ízületi gyulladások, és allergiás panaszok esetében.
- a kovasav a fluorral együttesen gondoskodik az egészséges fogakról és az erős körmökről.
- magas B-vitamin tartalma miatt kiemelkedően jótékony hatást gyakorol az idegrendszerre.
- magas vastartalma miatt (10 dkg-ban 6,8 mg vas van) vashiány okozta vérszegénységben hatékony lehet a fogyasztása
- a kölesben gazdagon előforduló kovasavnak köszönhető, hogy megakadályozza az érelmeszesedést és visszaadja az elváltozott erek rugalmasságát, javítja ezzel a vérellátást és normalizálja a magas vérnyomást. Egyúttal a kovasav megállítja az erek további meszesedését.
- a népi gyógyászatban a szem és a lép gyógyszerének is tartják, de vércukorszint-szabályozó, immunerősítő és rákmegelőző hatása is ismert.

 


Így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül

Itt a nagy természetes gyógymódlexikon, amiben mindenre találsz megoldást! Mentsd el!

 

A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember a kertjéből gyógyult,de a városiak is használták ezeket a gyógymódokat. Fő táplálékuk volt telente; bab, krumpli, káposztafélék, savanyítva is — Szabolcsban a bab mellé is savanyú káposzta került tészta helyet, mert ez ingyen volt, és sűrítette a levest. — savanyú káposzta jelentette a savanyúságot (salátát), persze nem tudták, a vastagbél normális működését támogatták ezzel. A háziasszonyok bőven használtak piros paprikát. Ezzel pótolták a C-vitamint.

Immunerősítőnek ott volt a tök, a sütőtök a tökmag (A prosztata legjobb védelmezője). Az asztalra mindig került kukorica, diós, mákos metélt. Reggelire mangalica szalonnát ettek, melyről ma már ismert, hogy tápláló, és tisztítja a vért. A szegény embernek nem telt cukros ételekre, a gyerekeket sem tömték édességgel. Így, ha a fertőző betegségeket nem kapták el gyerekként, magas kort értek meg dédapáink. Kár, hgy elfelejtettük étkezési szokásaikat.

Az állatokat nem tanítják, melyik növény mérgező a testükre, mégis minden állat tudja, mi nem jó neki, és azt nem eszi meg. Azt sem mondja meg nekik senki, melyek azok a füvek, amivel gyógyítani tudják a szervezetüket, vagy karban tartja a bélműködésüket, mégis megtalálják. (Elgondolkodtató, hogy a bent tartott kutyákat mért érik el azok a betegségek, mint az embereket?) Mi emberek is tudhatnánk, hogyan kerüljük el a betegséget, mégis kevesen foglalkozunk ezzel.


MÁKKAL CSONTRITKULÁS ELLEN:

A mákkerült ide elsőnek, hogy a közép vagy idősebb korúak észrevegyék ezt a csdanövényt, hiszen, ki ne akarná a fiatalos mozgását könnyen megőrizni, és az életét kitolni. A mák Közép-ázsiából származik, de manapság inkább Európában eszik. Szerencsére a mák központi helyet foglal el a magyar étkezési szokásokban, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról.

Tele van (csontépítő), magnéziummal, (OMEGA4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel: plusz foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne. Kevesen tudják, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; fékezi a csontok leépülését, és elkezdi újra építeni a ritkult csontszöveteket. A magas vérnyomást leviszi. A telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintet, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. És nem utolsó sorban, szinte teljesen megszünteti (frontváltozásnál) a lábban keletkező görcsöt. Továbbá, növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására. És még egy érv szól mellette: ötödébe kerül, mint az agyon reklámozott étel-kiegészítők, jóllehet a hatásfoka túlhaladja. Azt is tudnunk kell, nem azonnal, hosszabb távon (2-3 hónap) fejti ki gyógyító hatását. Sajnos a betegség gyors futó, a gyógyulás távfutó. Az egszséged védelmében, az ehhez kapcsolódó leírás: MIT JELENT AZ AMINÓSAV ÉS AZ ENZIM HIÁNYA, oldalt is érdemes elolvasni. Klikk a menüben.

Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd a hűtőbe tároljuk. Az első hónapokban naponta, minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később (a szervezet állapotától függően) kétnaponként.

Így is lehet fogyasztani: Naponta (délelőtt vagy délután) 1- 0,5 deci tejbe (lehet vízben is) egy púpozott evőkanál, méz és édeske nélkül, darált mákot keverek, és megiszom. Egy idő után, amikor már nehezebben ment le, akkor emeltem a tejadagot, illetve vizet tettem hozzá, hogy gyorsabban le tudjam hajtani. 50 éves kor után nem tanácsos szüneteltetni, sem abbahagyni. Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni muszáj.


BURGONYA GYÓGYÍTÓ HATÁSA-EMÉSZTÉS SEGÍTŐJE:

Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Fontos tudni,a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza. Sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat. A burgonyát, még a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás (nem a zsírban sült) egyensúlyban tartja a szerveket, például csökken a gyomor és a bélpanasz. Leghatásosabb, ha sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasztjuk. Valamikor a szegény emberek a burgonya levéből készítették az előételt, a levest. Használjuk ki a burgonyában rejlő, egészségünkre hasznos lehetőségeket, hogy kevesebb gyógyszert kelljen fogyasztanunk.


CÉKLA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, ÉLETTANI FONTOSSÁGA:

És most következzék a cékla. A cékla Rála Rák megelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumor gátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást, gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légzőfermentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora. “Ebben kiváló eszközt találunk – írja Seeger – a daganatsejt sejtlélegzésének befolyásolására és normalizálására.”

A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható. Nyers cékla hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik. (A kóros sejtek elhalnak és kiválasztódnak.) A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot. B1-, B2-C- és P-vitamin is található benne. A vérképzést segíti és vérzéscsillapító. Ezeken kívül a cékla javítja az idegműködést és az emésztést is. Ha a felsoroltaknak, csak a fele részét hasznosítja a szervezet, már érdemes megszívlelni a tanácsot.

 


BAB GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A bab fontosságáról se feledkezzünk meg! Szerencsés, aki szereti a babot, mert a gyógyító hatása elengedhetetlen: Serkenti a sejtek fehérje anyagcseréjét, regenerálódnak a sejtek, sőt szabályozza az anyagcserét. Elősegíti a víz kiürülését, segíti a máj, vese működését (ezért van nagy szerepe a betegségek megelőzésében). És ez még nem minden; segíti a zavartalan vérkeringést, ez által segíti a szív működését is. A Kidney bab, például nem csak külsőre hasonlít a vesére, de segíti a vese működését. Helyezzük előnybe a fehér babot.


LENCSE GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A nem gyakran fogyasztott, indokolatlanul mellőzött étel a lencse, pedig kevés ilyen könnyen emészthető, mégis tápláló zöldségünk van, mint a lencse. 25-28% igen magas a fehérjetartalma, és tartalmazza valamennyi, a szervezetünk számára fontos, a nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat, amelyet szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Mindemellett nem allergén, viszont jól emészthető, legkevésbé, vagy egyáltalán nem puffasztó, mint a bab. Tartalmaz még vitaminokat, ásványokat, és az anyagcseréhez fontos nyomelemeket. A cukorbetegeknél sem okoz gondot, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel. A gyomrot és beleket megterhelő ebéd után, ha a következő napi ebéd a lencse, megkönnyebbül a bélrendszer.


A VÖRÖSHAGYMA, A FOKHAGYMA TISZTÍTÓ HATÁSA:

A mai korunk szennyezett levegője káros hatással van a tüdőre, a legfontosabb légző szervünkre. A mindennapi hagyma fogyasztásával, nagy részben, ki lehet védeni, a szennyező anyagok kártevését. Sőt, annak ellenére, hogy könnyeket csal a szemünkbe, tisztítja a szemet!

A vörös és a fokhagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és salak anyagokat a sejtekből, egyben ellenállóvá teszi, és erősíti az immunrendszert.


SÁRGARÉPA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, SZEREPE AZ EGÉSZSÉG MEGŐRZÉSÉBEN:

Ma már tudjuk, a sárgarépa fogyasztása gyógyító hatással van a szem és bőrproblémákra, feljavítja a szem vérkeringését és működését. Továbbá csökkenti a koleszterin szintet,savtalanítja a vért, ezzel elősegíti a máj működését


BÚZACSÍRA GYÓGYÍTÓ EREJE:

A búzacsíra jelentős élettani funkciót tölthet be; gyógyító ereje, a magas vitamin és ásványi anyagoknak köszönhetően. A daganatos, a szív, az érrendszeri betegségek megelőzésében játszik nagy szerepet. Az sem elhanyagolható szempont, hogy károsítja a koleszterin molekulákat, az érfalat rugalmassá teszi. Ezen felül, megkönnyíti az emésztést. A csont védelemben van még nagy szerepe.


PARADICSOM GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek négy kamrája van és piros. A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal, melyek igazi tápláléka a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C-vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését.


SZŐLŐ:

A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív. A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért. Az is köztudott, a vértisztító és az idegerősítő hatása is kiemelkedően jó. TUDTAD? A szőlő magvának többszöröse a gyógyító hatása, mint a szőlőnek.

 

DIÓ:

A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy. A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést, az mellett féregölő vértisztító, az emésztő szervek munkáját serkenti.

 


ZELLER, KELKÁPOSZTA, KÍNAI KELL:

A zeller, a kínai kel és a kelkáposzta kalciumot tartalmaznak, és erősítik a csontokat. Ha nincs elég kalcium az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontok meggyengülnek Az említett növényeknek fogyasztása megerősítik a csontozatot. De nem csak ásványi anyagokat nyerhetünk belőle, hanem fontos vitaminokat is. Tudni kell, hogy a vitaminok, az ásványok katalizátora. VAGYIS: a vitaminok feladata, hogy a szervezetbe bevitt ásványok beépüljenek a szervezetbe.


SPENÓT:

A spenót (sajnos a gyermekek körében nagyon népszerűtlen), az mellett, hogy K-vitaminban gazdag étkezési zöldségféleség, elősegíti a bélmozgást, és a gyomor működését, és vastagbélre tisztító hatása van. A fekvő betegek számára különösen javasolt a fogyasztása.

 


A TÁPLÁLKOZÁS TEKINTETÉBEN JÓ TUDNI!

Az enzimek (fermentumok) alapvető szerepet töltenek be a sejtek anyagcsere folyamatában. Az enzimek egyszerű fehérjék, melyek csak aminosavakat tartalmaznak. Az enzimek működéséhez számos vitamin és ásványi anyag jelenléte is elengedhetetlenül szükséges. Az enzimek működése, a szövetek kémiai átalakulásánál, savasodásnál, lelassulnak. Ez lehet tápanyag fogyasztásával járó anyagcserezavar is, és születéssel járó hiba is.

Ha nem is étkezésre használjuk, de érdemes megemlíteni a homoktövist. A homoktövis tea növeli szervezetünk saját védekezésének hatékonyságát, hámosító és gyulladáscsökkentő hatása miatt segíti a sebgyógyulást, a bőrbetegségek gyógyulását. Sokan használják meghűléses megbetegedések esetén is.

E-vitamin- és esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően jótékony hatással van a száraz, berepedezett bőrre. Továbbá véd a káros UV sugárzástól Általános legyengülés, illetve különösen fertőző betegségek, és műtétek után jó immunrendszer erősítő, a nagy C-vitamin tartalma miatt ideális téli gyógyszer.

forrás: http://blikkruzs.blikk.hu

Tények és tévhitek a fehérjéről

A többletfehérjétől a kiválasztó szervek


próbálnak megszabadulni,


s ezzel túlterhelődik a vese, a máj.



Galgóczi Dóra

A táplálkozás terén a legtöbb félreértés a fehérjéket övezi. Súlyos gondokat okozhat, ha téves elveket követsz.

A három nagy tápanyagcsoport, a fehérjék, szénhidrátok és zsírok egyaránt fontosak a szervezet működéséhez, ám sok alaptalan tévhit kering a fehérjékkel kapcsolatban. Egyes információk arról próbálnak meggyőzni, hogy nagy mennyiségre van szükség belőle az erőnléthez, az ideális testsúly eléréséhez. Az újabb kutatások ennek ellenkezőjét igazolják, és azt is bizonyítják, hogy a korábban előnyösnek tartott fehérjeforrások helyett sokkal egészségesebb választás is létezik.

Miért kell a fehérje?

Újszülött kortól a teljes testi fejlődés befejezéséig a szervezet az elfogyasztott fehérje túlnyomó részét a növekedésre fordítja. A felnőtteknek is szükségük van bizonyos mennyiségre a nitrogénegyensúlyuk fenntartásához. A haj, a bőr, a köröm növekedésében is szerepet játszik, megőrzi a sejtek szerkezetét, beindít egyes biokémiai reakciókat. Ezekben a folyamatokban a fehérjéket alkotó aminosavak játszanak szerepet. Amikor táplálkozol, a gyomorsav aminosavakra bontja az étel fehérjetartalmát, ezek felszívódnak a vékonybélben, majd a vérkeringésbe jutnak. Végül újra fehérjék képződnek belőlük, ezúttal olyanok, amelyeket a test a saját hasznára fordíthat. A 22 aminosavfajta közül nyolc esszenciális, melyeket a szervezet önmaga nem képes előállítani, ezeket mindenképpen táplálékokból kell beszereznie.

Felépült házra ne hordj több téglát!

Miután lezárult a növekedés szakasza, a szervezetnek csak mérsékelt mennyiségű fehérjére van szüksége az alapvető funkciók ellátásához. Ezt az emberek többsége túllépi, attól tartva, hogy egészségük kárt szenved. A valóság éppen az ellenkezője. A fejlődés befejezését egy felépült házhoz hasonlíthatjuk, melyre ha még több építőkövet hordanak, a súlyos teher alatt összeomlik.
Ma már az Egészségügyi Világszervezet is kimondja, hogy a felnőtt szervezetnek testsúly-kilogrammonként 0,8 gramm fehérjére van szüksége. Az elfogyasztott napi összes kalóriamennyiségnek legfeljebb tíz százaléka álljon fehérjéből. Mivel egy gramm fehérje közel négy kalóriát jelent, könnyen kiszámíthatod a megfelelő mértéket. Ha testsúlyod hetven kilogramm, ezt szorozva 0,8-cal, napi 56 gramm fehérjét kell bevinned az alapanyagcseréhez. Rendszeres, intenzív edzés kismértékben megnövelheti a szükségletet, de egyáltalán nem olyan mértékben, mint azt sok reklám és téves étrendi tanács sugallja.

Krónikus betegségek egyszerű oka

Sokféle magas fehérje- és alacsony szénhidráttartalmú étrenddel találkozhatsz. Ezek többsége fogyást, izomépítést ígér. Rövid távon talán néhány kilótól megszabadulsz, ám a hatás hamarosan megfordul. A szervezet fő energiaforrása a szénhidrát. Ennek hiányában képes fehérjéből is energiát adó cukrot előállítani, de súlyos mellékhatások árán. Az anyagcsere felborul, fáradékonyság, kellemetlen szájszag, fejfájás alakul ki. Ráadásul az elveszített testsúly duplán térhet vissza.
A többletfehérjétől a kiválasztó szervek próbálnak megszabadulni, s ezzel túlterhelődik a vese, a máj. A túlzott fehérjefogyasztás savas irányba tolja el a szervezet kémhatását, ennek semlegesítésére a csontokból kioldódik a kalcium. Ha annak reményében fogyasztanál tejterméket, hogy megelőzd a csontritkulást, épp az ellenkezője történik: csontozatod törékenyebb lesz. A csontokból kikerülő ásványi anyagok pedig vesekőképződéshez vezethetnek. A felesleges fehérjék salakanyaggá válnak, előbb székrekedés, majd a vastagbéldaganatok emelkedett kockázata fenyeget.

Fehérjefajták és árnyoldalak

A fehérjék kapcsán nemcsak arra érdemes figyelned, hogy ne lépd túl az ajánlott mennyiséget, de arra is, hogy ez milyen ételfajtákból származzon. Több kutatás megdöntötte a tévhitet, hogy az állati fehérjék minden esszenciális aminosavat tartalmaznak, ezért van rájuk szükség. A szervezet sokkal optimálisabban működik, ha többféle aminosav-forrásból önmaga állítja össze a kellő fehérjemennyiséget. Egy érdekes vizsgálat bizonyította, hogy hat hónapos burgonyafogyasztással a résztvevők tökéletes egészségnek örvendtek.
Két amerikai orvos és táplálkozáskutató, dr. Michael Greger és dr. John McDougall vizsgálatai igazolják a nagymértékű állati fehérjefogyasztás és a daganatos betegségek összefüggését. Nézeteiket egyre több szakértő támasztja alá. A hús, a tojás és a tejtermékek IGF 1 nevű növekedési faktort tartalmaznak, kóros sejtburjánzást idézve elő. A diabétesz kialakulásában is szerepet játszanak, inzulinszerű hatást keltve a szervezetben. Gyerekeknél a túlzásba vitt tejtermék- és húsfogyasztás nagymértékben felelős a természetellenesen korai pubertáskor megjelenéséért.

Válassz egészséges forrásból!

A biztonságos határértékeken belül maradhatsz, ha fehérjefogyasztásodat főként növényi alapanyagokból fedezed. Arra sem kell különösebben figyelned, hogy egy étkezésen belül minden aminosavat bejuttass szervezetedbe. Elegendő, ha az egész napi étrendedben változatosan szerepelnek a fehérjét tartalmazó táplálékok. A nyersanyagokat elemző vizsgálatok kimutatták, hogy mindegyik gyümölcs, zöldség, gabonaféle tökéletes fehérjeellátást biztosít, amennyiben testsúlyodnak, életmódodnak megfelelő kalóriamennyiséget fogyasztasz. A fehérjehiány csak akkor lép fel, ha tartós éhezés állapotába jutsz, vagy üres kalóriákkal próbálod fenntartani magad.
Kevéssé ismert tény, hogy a leveles zöldségek is gazdag aminosav-források. Fogyassz gyakran spenótot, kelkáposztát, salátaféléket. A brokkoli, a kelbimbó is kitűnő választás. A köles, hajdina, árpa ízletes fogás, kiegészítheted párolt zöldborsóval, kukoricával. A hüvelyeseket csíráztatva vagy főzve is étrendedbe illesztheted. Így fehérjeháztartásod optimális lesz, és csökkented számos gyakori betegség kockázatát.

forrás: otvenentul.hu

Zselatin feketenadály kivonattal porckopásra

A lehető legegyszerűbb recept, amihez nem kell különleges dolgok beszerzése.

Otthon könnyen elkészíthető formátum, alkotóelemei könnyen hozzáférhetőek, boltokban, gyógynövényboltokban.

 

 

Amire szükség lesz:
100 ml fekete nadálygyökér kivonat,

10 gr zselatint (legjobb a Horváth Rozi, vagy Oetker),
100 ml víz alapú folyadék, akár sima forralt víz.



Kivonat készítése


Egy zárható befőttes üvegben, 150 ml alkoholba teszünk annyi feketenadály gyökeret, hogy egy ujjnyira lepje el - azaz ennyi alkohol legyen a tetején tisztán. A gyökér úgyis megduzzad, a lé sűrű kocsonyás lesz. Ezt lezárva,10 napig meleg helyen tartva naponta felrázzuk, és 10 nap múlva leszűrve kész a kivonatunk. A visszamaradt gyökeret ne dobd ki, jó az borogatásnak a fájó ízületekre, vászonrongy közé rakva. Befőttes üvegben sokáig eláll.

 

 

Illetve plusz folyadékot készítünk vele a zselénkhez, ne a tömény alkoholból álljon az egész.

Az alkohol lehet sima gyógyszertári, jobb minőségű tiszta vodka, házi pálinka, akár törköly is. Az utóbbi a legjobb, leginkább natúr, élő anyag.



Plusz folyadék


A leszűrt, kinyomkodott gyökeret lábosba tesszük, felöntjük 120 ml vízzel, és 5 percig forraljuk.
Hűlés után szűrjük, kész a plusz folyadék.

A 100 ml folyadékban feloldunk 10 gramm zselatint, majd 10-15 perc állás-duzzadás után vízfürdőre helyezve apránként beledolgozunk 50-100 ml feketenadály kivonatot. Érdemes próbálgatni, nekünk mennyi a kenhető állaghoz szükséges folyadék mennyiség. Ehhez mondjuk ki kell hűteni, majd ha nem jó még, akkor vissza olvasztva beledolgozni, de szerintem a 100 ml kivonat és a 100 folyadék még mindig elég sűrű zselét eredményez, mivel 10 gramm zselatin felvesz akár 3-400 ml folyadékot is, típustól függően.

A kész anyagot tégelyben tartva a hűtőben tároljuk, naponta 2-4 alkalommal használjuk.

Ezzel a géllel porckopás, ízületi fájdalom állapota javítható, izomfájdalmak, izomláz és csontfájdalmak esetén is nagyon jó a fekete nadálygyökér, nehezen gyógyuló sebeket is gyógyítanak vele, érdemes kipróbálni több célra is.

 

Forrás: http://egeszsegter.hu/

A datolya nem gyógyszer, annál sokkal több

Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított formában jut el hozzánk, és ízletes csemegeként fogyasztjuk. Sokan nem is sejtik, hogy gyógyhatása nem lebecsülendő.

 

 

A datolya a zsidó népnél az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja.

 

Datolya történelem

 

A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, már az időszámításunk előtti Mezopotámiából is maradtak fenn róla írásos emlékek.

A datolya igazi hazája Algéria, Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Szudán, Szaúd-Arábia, Irán és Irak, amely a mai napig a legnagyobb datolya exportőr.

Európában csak Spanyolország termel említésre méltó mennyiséget. A friss datolyának és a szárítottnak majdnem teljesen megegyező a tápértéke. A datolya gyümölcse 4-5 cm hosszú, színe lehet zöld, sárgásbarna vagy mély barna, puhasága meg az íze nagyon különböző. Fényes héja alatt édes gyümölcshús van, középen pedig kemény, hosszúkás mag található.

 

Az élet fájának, áldott fának is nevezett növény még a Koránban is szerepel. Nem is csoda, hiszen a közel-keleti országokban a datolyapálma szinte minden része felhasználásra került. A fa árnyékot biztosított a sivatagban, védelmet nyújtott a széltől, leveleivel fedték a házakat. Természetesen a fa termése, a datolya volt a legfontosabb, hiszen a gyümölcs tökéletes energiaforrásnak számított, s az egészségre gyakorolt jótékony hatására hamar felfigyeltek, így nem csak táplálékként szolgált, hanem egyre gyakrabban gyógyszerként is fogyasztották.


 

Nem nagyon tudja semmilyen kártevő megtámadni, mivel a magot körülvevő édes gyümölcshús 60-70 százalék gyümölcscukrot tartalmaz, ezáltal olyan, mint egy természetes lekvár. Ebben az édes közegben a mikroorganizmusok nem képesek szaporodni.  A datolya magas cukortartalma ellenére egészséges, csodálatos és gyors energiaforrás.

A datolyában található fruktóz teljesen másképp viselkedik a szervezetbe jutva, mint a szaharóz, és nem jelent rendkívüli megterhelést a hasnyálmirigyre. Nem alakul át zsírszövetté sem, mert a felesleget a máj glikogénné alakítja és elraktározza. Ennél fogva a datolya egyáltalán nem hizlal, viszont életfontosságú energiaforrás, amely frissítő hatással van az egész testre, s különösen az agyműködésre.

 

A datolya egészségi szempontból még számtalan előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Nagyon gazdag rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Található benne A-, B-, C- és D-vitamin, kalcium, kén, cink, vas, kálium, foszfor, magnézium, mangán, réz és olaj.

 

A datolya hatása szervezetedre

 

• Naponta legalább egy szem elfogyasztásával hozzájárulsz tested kiegyensúlyozott és egészséges étrendjéhez,

• a datolya megszünteti a székrekedést, segít a hasüregi problémák, szívpanaszok, hasmenés és az emésztőrendszer rákos elváltozásainak enyhítésében,

• fokozza a szexuális teljesítőképességet is,

• részegségre, másnaposságra, alkoholmérgezésre gyors enyhülést hoz, fájdalomcsillapító hatású,

• orvosi kutatások szerint az emésztőszervek rákjának megelőzésében is nagyon hatékony,

• a datolya a legjobb élelmiszer az izmok építéséhez is,

• nagymennyiségű ásványi anyag tartalmának köszönhetően vértisztító hatású,

• ha nyugodtan akarunk aludni, akkor együnk alvás előtt néhány szem datolyát. Aminosavjából szerotoninhormon keletkezik, amely csökkenti a stresszt és az idegességet,

• nagymennyiségű növényi hormontartalmának köszönhetően a változókor idején segíthet a hormonháztartás egyensúlyának megtartásában, késleltetheti a változó kor beköszöntését, illetve csillapíthatja annak hatását,

• napi egy szem datolya a szemek egészségének és a látás élességének élethosszig tartó fenntartásában is óriási segítség. Különösen hatékony azoknak, akik szürkületkor és éjszaka gyengébben látnak.

 


 

Számtalan formában fogyaszthatod: tejhez, joghurthoz keverve, kenyér mellé, ízletesebbé tehetsz vele süteményeket, ételeket, de csupán magában is fogyaszthatod.

Felnőttek és gyerekek számára egyaránt előnyős, de különösen jót tesz a várandós nőknek. A szülés körüli időszakban a hölgyek legjobb tápszere.

A muzulmán hagyomány szerint a böjt megtörésekor pár szem datolyát és egy kis vizet vesznek magukhoz, ez segít elkerülni, hogy a böjt után hirtelen túl sokat egyenek. Amint a szervezet felvette a datolya értékes anyagait, az éhségérzet azonnal csillapodik. A datolya ideális támogatója az emésztés kiegyensúlyozásának. A fáradt testnek fél órán belül új erőt ad.

 

Székrekedésre: Áztasd be éjszakára a gyümölcsöket és reggel az áztatóvízzel együtt fogyaszd el.

Hasmenésre: az érett datolya nagyon sok káliumot tartalmaz. Könnyen emészthető, és segít a hasmenéses problémák leküzdésében.

 

A datolya hatékonyabb bármely gyógyszernél, és mivel természetes anyag, teljesen mentes a mellékhatásoktól.

Könnyen emészthető, rákos betegség kialakulásakor ellátja a szervezetet a betegség leküzdéséhez szükséges energiával.

 

Egy szó mint száz, a datolya egy igazi "boldogság" bomba.

 

forrás: http://egeszsegter.hu/